Debreceni Sakkiskola – Bajnok Sakkiskola: 1,5 – 8,5 !!!

VictoryJanuár 26-án a debreceni városi rivális Debreceni Sakkiskola különítménye fogadta csapatunkat a megyei másodosztály negyedik fordulójában. Ellenfelünk csapatvezetője reményét fejezte ki az övéi minimális győzelmét illetően, mindazonáltal sportszerű, jó játékot kívánt. Nézzük az egyéni eredményeket!

Az első táblán Győrffy Pali jelesre vizsgázott! Az első körben új fegyverét, a Larsen-megnyitást tesztelte Kerti László ellen. Már korán szerkezeti gyengeséget hozott létre sötét állásában, majd masszívan, lépésről lépésre erősítette pozícióját. Ellenfele nyomott állásban nem talált orvosságot bajaira, túllépte a gondolkozási időt! A második körben ifjabbik Juhász Mihály világossal próbálta feltörni Pali védőállását, aki azonban higgadtan hárította a fenyegetéseket, majd szép lassan ellentámadásba lendült, ami át is ütött (0:2)! A második táblán Varga Bálint is magabiztosan kényszerítette térdre mindkét partiban Kerekes Patrikot (0:2)! A harmadik táblán Bodnár Máté vezére sajnos csapdába esett az első játszmában Radácsi Márton ellen, a visszavágón azonban hamar gyalogelőnyt szerzett, amit kissé kalandos úton, de végül érvényesített (1:1)! A negyedik táblán sakkiskolánk hőse, Schwarczenberger Csongi szerepelt, aki előző nap irgalmat nem ismerve, 100%-os teljesítménnyel utasította maga mögé riválisait a diákolimpia megyei döntőjében az U8-as fiúk mezőnyében. Ellenfele az U12-es korosztályban diadalmaskodó Kustár Gábor volt, ami külön pikantériát adott a találkozónak, olimpiai bajnokok összecsapásának lehettünk szemtanúi. A végeredmény minden várakozásunkat felülmúlta, Csongi mindkét partiban szinte lelépte ellenfelét! Sötéttel átmeneti tisztáldozatot hozott a kezdeményezés megragadásáért, amire Gábor pontatlanul reagált, így gyaloghátrányban volt kénytelen tovább játszani. Szívósan küzdött, ám Csongi némi bizonytalankodás után végül érvényesítette előnyét! A hosszú csata után a visszavágón hamar fölénybe került Csongi, majd ellenfele hibáját kihasználva tisztet nyert, és vele a játszmát is (0:2)!  Az utolsó táblán Bodnár Rolcsi vitézkedett, akit féltettünk egy kicsit, hiszen a diákolimpián az U10-es fiúk mezőnyében bronzérmet szerzett Fábián Bencét kapta ellenfélül. Rolcsi azonban csattanós választ adott a benne kétkedőknek, remekül állta a sarat, és könnyedén kiremizte ellenfelét! A visszavágón még jobban koncentrált, és ellenfele hibáját követően tisztet nyert! Rolcsi nem adott semmi esélyt ellenfelének, így itt is bravúros győzelem született (0.5-1.5)!

Bár a meccs előtt reménykedtünk egy jó eredmény elérésében, a végeredményre egyáltalán nem számítottunk: 8.5-1.5 arányban megsemmisítő vereséget mértünk az ellenfél csapatára! Külön büszkeséggel tölti el szívünket, hogy ifjú sakkpalántáink egyre jobban ráéreznek a játékra, és sorozatban szállítják a bravúrokat! Köszönetet mondok minden résztvevőnek, aki a zord időjárás ellenére eljött játszani, biztos vagyok benne, hogy még sok szép sikert érünk el együtt! Hajrá Bajnokok!

Szabó Balázs (alelnök, sakkoktató)