Szabó Balázs a Magyar Villám Bajnokság 9. helyezettje

A Bajnok Sakkiskola alelnök-oktatója Szabó Balázs 9. helyen végzett a 2013-as Magyar Villám Bajnokságon. A nagymesterektől hemzsegő versenyen ez az eredmény zseniálisnak mondható, büszkék lehetünk szereplésére. Balázs részletesen beszámolt nekünk az eseményről:

„December 27-én a Magyar Sakkszövetség székhelye adott otthont a 2013-as év Magyar Villám Bajnokságának Budapesten. A karácsonyt szüleimnél töltöttem, így nem is volt kérdés, hogy megméretem magam ezen a versenyen. Már alaposan ki voltam éhezve a játékra, hiszen legutóbb augusztusban ültem asztalhoz. Kellemes meglepetésként ért, hogy több debreceni sakkozó is eljött szerencsét próbálni. Közülük kiemelném barátomat, Forgács József Fide-mestert, aki szintén hosszú kihagyás után kapott kedvet a játékhoz. Tekintélyes mezőny gyűlt össze, összesen 86 nevező, ebből 7 nemzetközi-nagymester (GM), 11 nemzetközi-mester (IM), 15 Fide-mester (FM), összesen 37 címviselő állt rajthoz. A startlistán a 18. helyre soroltak, elvárásom magammal szemben az első tíz közé jutás volt. Ideális időben, 13 órakor vette kezdetét a csatározás. Az időbeosztás is kedvemre való volt, hiszen a 4 perc plusz 3 másodperc lépésenkénti bónusz lehetővé tette, hogy jobban is elidőzzem egy-egy nehéz állásnál, nem fenyegetett a „leesés” réme. Érdekes, hogy a bónusz ellenére két ellenfelem is kifutott az időből.

Szabó Balázs (háttal) ütközetben

Szabó Balázs (háttal) ütközetben

Az első fordulóban Csikós Mihállyal (2055) sorsoltak össze, akit sikerült belecsalnom egy általam jól ismert változatba és mindössze 19 lépésben kényszerítettem feladásra. A második fordulóban az ifjú Grimm Györggyel (2012) kerültem szembe. Hamar pozíciós nyomás alá vettem ellenfelem vezérszárnyát, aki egy csaligyalog leütése után nem háríthatta a tisztvesztést, kapitulált. Két nyerés után várható volt, hogy felsorsolnak az éltáblák valamelyikére. Így is lett, a harmadik fordulóban Papp Gábort (GM, 2593) kaptam ellenfélnek. Ez volt az egyetlen parti a versenyen, ahol nem tudtam érdemi ellenállást kifejteni. Az elhibázott nyitás után ellenfelem teljesen fölém kerekedett, királyszárnyi támadása átütött. A vereség nem szegte kedvemet, nagy elánnal ültem le a játékhoz a negyedik fordulóban is, ahol Pásztor Ferenc (FM, 2213) várt rám. Csendes kezdés után mindketten a király elleni támadás mellett döntöttünk. Borotvaéles állás alakult ki, ahol egy hiba azonnal eldönti a küzdelmet. Ellenfelem kitért a lépésismétlés elől, azonban az idő szorításában vesztőt húzott, majd leesett. Az ötödik fordulóban a mindössze 12 éves Havasi Gergővel kerültem szembe, aki korosztálya bajnoka. A versenyen több nála sokkal magasabban jegyzett játékost is legyőzött, ellenem viszont egy jelentős figyelmetlenség miatt hamar tiszthátrányba került, és bár küzdött az utolsó leheletéig, a vereséget nem tudta elkerülni. A hatodik fordulóban ismét felsorsoltak, egy régi jó ismerőssel, Tóth Ervinnel (IM, 2477) mértem össze erőmet. Ervin kissé pontatlanul játszotta a megnyitást, ennek eredményeképp ígéretes álláshoz jutottam, ahol ellenfelem váratlanul tisztet nézett el! Némi bizonytalankodás után be is gyűjtöttem az egységet. Ekkor a hetedik forduló előtt a negyedik helyen álltam, borítékolható volt tehát egy újabb erős ellenfél, aki Bánusz Tamás (GM, 2597) személyében jött el. Bánusz Tamás a magyar sakkélet prominens játékosa, a 2013-as lengyelországi Csapat Európa Bajnokságon a magyar válogatott újdonsült keret-tagja volt. Végig kissé jobban állt, előnyét egy szép áttörés után magabiztosan érvényesítette. A nyolcadik fordulóban Lizák Péterrel (IM, 2409) hozott össze a párosító program. A megnyitás szerencsésen alakult számomra, hiszen egy olyan változat került terítékre, amit korábban alaposan kielemeztem. Egy idő után azonban elfelejtettem elemzésemet, és a biztos előnyt ígérő folytatás helyett kétes értékű tisztáldozatot hoztam. Ellenfelemet megzavarta az áldozat, pontatlankodott, mire csakhamar nyerő állást értem el. Ellenfelem nem talált ellenszert, túllépte a gondolkodási időt.

Lizák Péter (IM) elleni összecsapás

Lizák Péter (IM) elleni összecsapás

A kilencedik fordulóban Vertetics Attilával (FM, 2410) kerültem össze. aki félelmetes schnelljátékos az interneten. Engem is megtréfált, kissé előnyösebb állásban egy kötést figyelmen kívül hagytam, mire csinos vezéráldozattal tisztet nyert, azonnal kapituláltam. A tizedik fordulóban Kormos Ádám (2199) ellen mindenképpen nyernem kellett, hogy teljesítsem a verseny előtt megfogalmazott célomat. Ellenfelem kissé optimistán kezelte a megnyitást, hamar támadásba lendült, azonban saját királyának biztonságára nem gondolt. Hanyagságát bástyaáldozattal büntettem, a védhetetlen matt előtt ellenfelem kezet nyújtott. Szerencsésen alakult az utolsó forduló párosítása számomra, hiszen kaphattam volna ismét nagymestert is, azonban Antal Tibor Kende (FM, 2384) mindenképpen kellemes ellenfélnek számított ebben a szituációban. Végig én voltam a kezdeményező fél, sikerült is lebonyolítanom egy kedvezőbb végjátékra, ahol komoly nyerőesélyem támadt, azonban az időm vészesen fogyott, és végül sajnos nem sikerült meglelnem a győzelemhez vezető folytatást, döntetlen lett a játszma. Mivel tanulságos volt a vége, ezt most megosztom veletek:

Végezetül a megszerzett 7.5 ponttal sikerült teljesíteni az előzetes elvárásomat, beverekedtem magam a legjobb tízbe! Bár 6. helyen is végezhettem volna, ha nyerem az utolsó partit, azért a 9. helyre se lehet panaszom, tekintve, hogy milyen illusztris társaságba keveredtem. A teljes végeredmény megtekinthető itt. Külön örömömre szolgált, hogy barátomnak, a rutinos Forgács mesternek (aki mellesleg a Bajnok Sakkiskola szakmai együttműködő partnere) is jól ment a játék, hiszen azonos pontszámmal csak egy kicsit végzett hátrébb nálam, a 12. helyen, ezzel ő is díjas lett. Úgy gondolom, ezzel méltón képviseltük a Bajnok Sakkiskolát ezen a nívós, országos megmérettetésen!”