Nagy Áron 8. lett a Karácsony Openen

A Gyömbér Tamás szervezésében megrendezésre kerülő versenyekről mindig jó hangulatban távoztam, ez ezúttal sem volt másképp. 62 játékossal, és erős mezőnnyel büszkélkedett a Karácsonyi Open, melyet a 8. helyen zártam. A verseny végeredményét az alábbi táblázat részletezi:

Karácsony OpenA verseny kulcsmomentuma volt, hogy a 6. fordulóban a magasabb értékszámú Juhász Béla Fide-mester ellen győzelemre vezettem a világos bábukat, és az utolsó forduló előtt úgy tűnt odaérhetek az abszolút élmezőnybe, ez végül sajnos máshogy alakult. Ezt a győzelmemet szeretném most tanítványaink számára prezentálni:

karacsony.png

Jó játékkal 2 élőpontot sikerült nyertem, sajnos az utolsó fordulóban peches vereséget szenvedtem a 2264-es értékszámú Zentai Pétertől. Rajta kívül csak To Nhat Minh nemzetközi mestertől kaptam ki még a harmadik fordulóban. Egyre inkább úgy érzem ráérzek az openek ízére, és a legközelebbin már megcsípem az első három hely valamelyikét.

Nagy Áron (a Bajnok Sakkiskola titkára)