Országos Gyermek és Ifjúsági Csapatbajnokság – 5. hely

Augusztus 26-30. között zajlott Budapesten az Országos Gyermek és Ifjúsági Csapatbajnokság, amely a nívósabb utánpótlás-nevelő egyesületek legrangosabb országos versenyének számít. A versenyen „normál” versenyjátszmákat játszottak, ami hosszú 1,5-1,5 órás (plusz lépésenként 30 másodperc bónuszidő) partikat jelent. Minden fordulóban 6 játékos szerepelt a csapatban. A Bajnok Sakkiskola a rendkívül erős 22 csapatból álló U12-es, gyermek mezőnyben a kimagaslónak mondható 5. helyet szerezte meg. Az eredmény ragyogóan fest annak a ténynek a tükrében, hogy az értékszámok átlagából számított előzetes kalkulációk alapján csapatunk a 10. hely várományosa volt. A csapat egy tucat nagy múltú utánpótlás-nevelő egyesületet hagyott maga mögött.

Országos Gyermek Csapatbajnokság - végeredmény

Országos Gyermek Csapatbajnokság – végeredmény

Első táblásunk Schwarczenberger Csongor 8-ból 6 pontot szerzett (5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség). Játszmáiban hozta a formáját. Mindössze egyetlen veresége is csak a nagy melegben való tévesztésének köszönhető. A verseny körülményi igen nagy terhet raktak a játékosok vállára, ugyanis a sportcsarnokban az „üvegházhatás” erősen fokozta az egyébként is meglévő kánikulát. A játékosokat egyfolytában hideg-vizes törülközővel, jéggel, hideg vízzel és szőlőcukorral kellett frissíteni, hogy elkerüljék a teljes kimerültséget. Külön kiemelném Csongor Kozsik Bende elleni győzelmét és Csiki Endre elleni döntetlenét, mivel ők legnagyobb korosztályos riválisainak számítanak. Csongor felkészítéséről Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők gondoskodtak.

Játék közben

Játék közben

A második tábla sem maradt el színvonalban az elsőtől, itt is kemény ellenfelek vártak Peredi Olivérre. Oli 8-ból 7 pontjával a csapat abszolút húzóembere és a mezőny legjobb pontszerzője volt (2. táblán, szerzett pontok alapján). Sokáig még a tábladíjban is reménykedtünk, Oli kimagasló eredménye miatt, azonban a plakett megítélése nem szerzett pontok, hanem százalékos eredmény alapján történt. Olivér játéka rengeteget fejlődött, a versenyen 89 ÉLŐ pontot szerzett. Külön kiemelném Oli veretlenségét (6 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség), illetve a korosztályos női bajnok, Demeter Dorina elleni győzelmét, ami nem kis meglepetésnek számított. Olivér felkészítéséről Farkas Ádám és Muhari István edzők gondoskodtak.

Csongor és Olivér

Csongor és Olivér

A harmadik táblán még szintén erős, magas élős játékosokra lehetett számítani, ahol a rendkívül szívós stílusú Fésüs Marcell játszott. Marci 2,5 pontot gyűjtött, de zömében nálánál jóval erősebb játékosokkal sorsolták össze. Marci nagy küzdő, az ellenfél az utolsó percig sem pihenhet ellene. Biztosra veszem, hogy hamarosan nála is megtérül majd a sok munka és hamarosan a legjobb pontszerzők körében üdvözölhetjük majd. Marcell felkészítéséről Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők gondoskodtak.

A negyedik táblán Tóth Gergely 7 élős ellenfelet kapott és 3,5 pontot szerzett. Ezen a táblán egy kicsit több pontban reménykedtem, de a nagy meleg mellett érezhető volt, hogy a mezőnyben rendkívül fiatalnak számító Gergő nem minden helyzetben fogja állni a sarat. Gergő rengeteget edz klubunkban, valamint a Maróczy Géza Központi Sakkiskola edzéseire is feljár Budapestre, így szinte biztos vagyok benne, hogy hamarosan beérik nála a számtalan ismeretanyag. Kondíciója, ha javulna, biztosan jobban bírná az ilyen hosszú és fárasztó ütközeteket. Az értékszám változás alapján teljesítménye a papírformának megfelelő volt. Gergely felkészítéséről Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők gondoskodtak.

Marci és Gergő

Marci és Gergő

Az ötödik táblánk kicsit foghíjas volt. Ide várományos lett volna több játékosunk is (Bodnár Roland, Bodnár Péter, Magyar Gergő, Párkányi Ábel), de a nyári elfoglaltságok miatt sajnos csak Párkányi Ábel tudta vállalni a játékot, mindössze 5 játszmát. Talán ha itt más lett volna a helyzet, még a dobogóban is reménykedhettünk volna. Ábel 1,5 pontot szerzett, látszott rajta a nyári kihagyás. Ábel 3 élős ellenféllel is játszott, de sajnos ellenük vereséget szenvedett. Ábelnél a következő szezonban célkitűzés lesz az élőszám megszerzése, amit biztosra veszem, hogy teljesíteni fog. Ábel felkészítéséről Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők gondoskodtak.

Erősorrendünk 6. táblása Gyöngy Lilla az első két játéknapon nagy feladatot kapott, ugyanis az 5. táblán kellett játszania, ahol 3/1 pontot szerzett. A hatodik táblán viszont már magabiztosan 3/3-as pontszámmal tarolt. Lilla játékával meg voltam elégedve, teljesítmény meghaladta az elvárásokat. A következő szezonban nála is az értékszám megszerzése lesz a legfőbb célkitűzés, amit véleményem szerint teljesíteni is fog. Lilla felkészítéséről Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők gondoskodtak.

Lilla és Janka

Lilla és Janka

Erősorrendünk 7. játékosa Javorek Janka nagy meglepetésnek számított, mivel ő még nem tartozik az igazán rutinos versenyzőink közé. 5/3 pontos eredménye kiválónak mondható. Janka Játékában van egyfajta őserő, rendkívüli találékonyság, de még nagyobb tévesztésekre is hajlamos. Úgy vélem egy év kemény edzés és versenyzés után ki fogja nőni ezeket a tévesztéseket és nagy sikerek várnak rá. Janka felkészítését Farkas Ádám edző látta el.

5. helyezett - Bajnok Sakkiskola (felül: Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők; alul: Peredi Olivér, Párkányi Ábel, Fésüs Marcell, Schwarczenberger Csongor, Gyöngy Lilla és Tóth Gergely; sajnos Javorek Janka már nem volt jelen)

5. helyezett – Bajnok Sakkiskola (felül: Szabó Balázs és Farkas Ádám edzők; alul: Peredi Olivér, Párkányi Ábel, Fésüs Marcell, Schwarczenberger Csongor, Gyöngy Lilla és Tóth Gergely; sajnos Javorek Janka már nem volt jelen)

Nagy büszkeséggel tölt el csapatunk ötödik, okleveles helyezése. Öröm volt látni a színvonalas játszmákat és a csapatban uralkodó kohéziót. Csapatszellemből jelesre vizsgáztunk, nagy volt az összetartás, a gyerekek az utolsó percig szurkoltak egymásnak, a közös elemzéseken nagyon jó hangulat uralkodott. Köszönöm mindenkinek a játékot és remélem, mindenki tovább halmozza majd a sikereket!

Hajrá Bajnokok!

Farkas Ádám (csapatvezető-edző)