DEBRECENI EGYÉNI DIÁKOLIMPIA

2020. január 25-én a Debreceni Egyetem Matematika Épületében rendezték meg a debreceni egyéni diákolimpiai döntőt. Cikkünkben azon gyerekek sikereiről számolunk be, akik tehetséggondozó edzéseink, vagy szakköreink növendékei és kivívták maguknak a továbbjutást a megyei döntőbe (TOP 6), vagy csak hajszállal csúsztak le róla. Lássuk sorra az eredményeket!

Diákolimpia

I. KORCSOPORT – LÁNY:

Várkonyi Viktóriának (Dózsa György Á. I.) sikerült kivívnia a továbbjutást  (3 pont; 5. hely). Biztosra veszem, hogy a kitartó gyakorlás, tanulás még szebb eredményeket hoz majd neki a jövőben.

IMG_7398

Ecsedi Ankisza, Molnár Maja, és a továbbjutó Várkonyi Viktória, “Ádám bácsival”

I. KORCSOPORT – FIÚ:

Ebben a korosztályban egyértelmű sikert arattunk! Mányi Gergő (DE-Kossuth Lajos Gyakorló Á. I.) 5 ponttal, 100%-os eredménnyel aranyérmet szerzett. Az eredmény önmagáért beszél! Reméljük a megyei döntőn is hozza majd ezt a formát! Kovács Boldizsár (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Á. I.) mindössze fél pontot engedélyezett ellenfeleinek, így 4,5 ponttal ezüstérmet szerzett. Nagy Márton Benett (Hatvani István Á. I.) 4 ponttal bronzérmet szerzett. Szabolcsi László (Kölcsey Ferenc Református Á. I.) 3,5 ponttal az okleveles 5. helyet vívta ki magának.

IMG_20200125_124519

Kovács Boldizsár (2.), Mányi Gergő (1.), Nagy Márton Benett (3.)

Az aranyérmes Mányi Gergő és mestere "Balázs bácsi"

Az aranyérmes Mányi Gergő és mestere “Balázs bácsi”

Nagy Marci fotó nélkül akart hazaszaladni bronzérmével! Még jó hogy időben észrevettük!

Nagy Marci fotó nélkül akart hazaszaladni bronzérmével! Még jó hogy időben észrevettük!

Sajnos a versenyszervezők 5 fordulós versenyt szerveztek, ami játékosonként igen kevés mérkőzés egy 23 fős mezőnyben, egy botlás akár végzetes is lehet a továbbjutás szempontjából. Véleményünk szerint minimum 6, de inkább 7 forduló lett volna indokolt. Ennek a lebonyolításnak a „károsultjai” leginkább Szabó Nándor (Dózsa György Á. I.; 3 pont), Kind Benedek (Svetits Katolikus Á. I.; 3 pont) és Erdélyi-Nagy Botond (Hatvani István Á. I.; 3 pont) lettek, akik végig az élmezőnyben játszottak és biztosan lett volna egy-két szavuk a továbbjutókhoz egy hosszabb versenyen.

IMG_7382

Szabó Nándi is remek formában volt!

 

II. KORCSOPORT – LÁNY

A U10-es lányaink is igen szép teljesítményt mutattak, 3-an a megyei döntőben képviselhetik iskolájukat. Kerekes Luca (Szent Efrém Görögkatolikus Á. I.) 4 ponttal ezüstérmes lett, a szoros versenyben kicsit Fortuna is segítette. Eme istennő kicsit fukarabban bánt a bronzérmes Brutóczki Nóra Annával (Dózsa György Á. I.) és a 4. helyezett Ecsedi Alettával (Dózsa György Á. I.), akik egyaránt 3-3- pontot szereztek.

IMG_7392

Nagy Zsófia Dóra, Végh Aida Barbara, Brutóczki Nóra Anna (3.), Kerekes Luca (2.), Ecsedi Ajsa, Ecsedi Aletta (4.)

II. KORCSOPORT – FIÚ

Az U10-es fiúk mezőnye volt a legnépesebb, így itt is igen indokolt lett volna a 6-7 forduló. 4 ponttal ezüstérmet szerzett Román Vendel (Lorántffy Zsuzsanna Á. I). Szabolcsi Kristóf (Kölcsey Ferenc Református Á. I.) és Pető Dávid (DE-Kossuth Lajos Gyakorló Á. I.) 3-3 ponttal az 5. illetve 6. helyen vívták ki maguknak a továbbjutást.

IMG_7407 (1)

Az ezüstérmes Román Vendel

Ebben a korcsoportban is több tanítványunkat érte „hátrányosan” az 5 fordulós lebonyolítás. Bakos Farkas (Szent Efrém Görögkatolikus Á. I.; 3 pont), Rőth Kristóf Zoltán (Gönczy Pál Á. I.; 3 pont), Pintér Máté Botond (DE-Kossuth Lajos Gyakorló Á. I.; 3 pont) és Bakó Gergely József (Ibolya Utcai Á. I.; 2,5 pont) is labdába rúghatott volna a továbbjutásért egy hosszabb versenyen.

III. KORCSOPORT – FIÚ (ÉRTÉKSZÁM NÉLKÜLIEK)

A III. korcsoportos fiúk küzdelmében öt tanítványunk indult, és nagyon nagy öröm, hogy mindannyian továbbjutó helyen végeztek. Sajnos az aranyérmet nem tudtuk megszerezni, ehhez kicsivel több koncentrációra lett volna szükség. Ezüstérmet szerzett Papp Ádám (Svetits Katolikus Á. I.; 4 pont). Harmadik helyen végzett és ezzel bronzérmes Balla Botond (Bolyai  János Á. I.; 3 pont). A következő három sakkozó holtversenyben végzett egyaránt 2,5 megszerzett ponttal: Békési Áron (Svetits Katolikus Á. I.), Monzon Caleb (Debrecen-Bánki Református Á. I.) és Barna Péter (Epreskerti Á. I.), így ők mutathatják meg tudásukat a megyei döntőn.

Papp Ádám (2.) akcióban: Hol surrant be a paparazzo?

Papp Ádám (2.) akcióban: Hol surrant be a paparazzo?

IV. KORCSOPORT – FIÚ (ÉRTÉKSZÁM NÉLKÜLIEK)

Ez a korcsoport már alacsonyabb létszámú volt, ezért körmérkőzésben történt a lebonyolítás. A végeredmény nem is lehetett volna számunkra jobb: Flach Márk (Tóth Árpád Gimnázium) 100%-os teljesítménnyel aranyérmes lett. Edzőtársa és legnagyobb riválisa Orovec Zsombor (Kazinczy Ferenc Á. I.) ezúttal alulmaradt Márkkal szemben, és ezüstérmet szerzett.

Flach Márk - Orovec Zsombor

A háttérben Flach Márk és Orovec Zsombor jókedvűen várják az első fordulót!

A továbbjutóknak gratulálunk és sok sikert kívánunk a megyei döntőre (2020.02.15)!

Farkas Ádám (elnök, edző)
Szakály Balázs (alelnök, edző)