Csapat Diákolimpia – Debrecen

Január 31-én a Debreceni Egyetem Matematika Intézete adott otthont a Debreceni Városi Csapat Diákolimpiának. A Diákolimpia kvalifikációs rendszerű versenysorozat, a városi-körzeti fordulóról a legjobb hat csapat jutott be a megyei döntőbe, amit majd február 28-án rendeznek meg a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában, Debrecenben. A megyei döntőről már csak a legjobb csapat juthat be az országos döntőbe. A Bajnok Sakkiskola növendékei itt is nagy számban vettek részt, de a verseny iskolai jellege miatt külön-külön csapatokban és sokszor más sakkneveldék tanítványaival egy csapatot alkotva. Beszámolónkban kizárólag tanítványaink és az általunk szervezett iskolai csapatok szerepléséről szólunk.

Alsós fiúk dobogója. Bal oldalt a Bajnok Sakkiskola növendékei: Szabó Tihamér, Hollósy Alexander, Schwarczenberger Gábor és Csongor, Bodnár Roland és Fésüs Marcell

Alsós fiúk dobogója. Bal oldalt a Bajnok Sakkiskola növendékei: Szabó Tihamér, Hollósy Alexander, Schwarczenberger Gábor és Csongor, Bodnár Roland és Fésüs Marcell

Az alsós fiúknál a versenyt a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája nyerte, mely csapat első és második táblása, a csapat húzóemberei, Bodnár Roland és Fésüs Marcell a Bajnok Sakkiskola tanítványai. A második helyen a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája végzett, Szabó Balázs edzőnk vezényletével. A csapat tagjai táblasorrendben: Schwarczenberger Csongor, Schwarczenberger Gábor, Hollósy Alexander és Szabó Tihamér Tamás. A csapat végig kiválóan, az élmezőnyben csatázott, végül az utolsó fordulóban, a Petőfisek ellen egy remek hajrával sikerült kivívniuk maguknak az ezüstérmet. A Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola, Farkas Ádám edző vezényletével végig az első-második helyen állt, de a hajrában a Kossuthosok ellen elszenvedett 3-1-es vereség és néhány rivális szerencsés párosítása miatt az ötödik helyre futottak be. A csapat tagjai: Rádai Balázs (a DSI növendéke), Párkányi Ábel, Vári Mihály, Tőkei Zsolt és Hajdu Dominik. Talán ők lehetnek most a legcsalódottabbak, mivel végig abban a hitben éltek, hogy érmet szereznek, de nem szabad csüggedniük, mivel továbbjutottak a megyei döntőbe, ahol ismét bizonyíthatnak majd. A hatodik, még továbbjutós helyen a Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája végzett. Az iskola több csapatot is nevezett, de a tisztán Bajnok Sakkiskolás különítménynek sikerült csak kivívnia a továbbjutást. A csapat tagjai: Tóth Gergely, Gyöngy Lilla, Harsányi Hunor. A csapat a DSI-s Szigeti Dórával lett volna teljes, de sajnos Dóra lebetegedett így emberhátrányban sikerült kivívniuk a továbbjutást, ami külön dicséretet érdemel. A megyei döntőben Dórával kiegészülve már komolyabb babérokra is törhetnek majd. A Bajnok Sakkiskola résztvevői voltak még: Bodnár Péter (Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola), Halász István, Bíró Balázs, Bánsági Hanna Nóra, Eszenyi Péter (Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola; Szabó Balázs edző vezényletével), Bóné Lajos Zsolt, Rácz Bence, Nagy Péter, Vass Róbert István, Mező Marcell (Karácsony Sándor Általános Iskola; Farkas Ádám edző vezényletével), Papp Ádám, Szakály Máté, Striffel Dominik (Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon; Szakály Balázs edző vezényletével).

Az alsós lányoknál csak egy csapatot indított sakkiskolánk. A Mile Boglárka, Kovács Loretta, Barta Erika Odett, Szabó Eszter felállásban szereplő Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata (Farkas Ádám edző vezényletével) az ötödik helyen végzett és készülhet a megyei döntőre. A lányoknak ez volt életük első sakkversenye (Boginak a második), így csakis dicséret illetheti őket derekas helytállásukért.

A felsős fiúknál Farkas Ádám, edző vezényletével nevezett a Debreceni Dózsa György Általános Iskola csapata. Az első táblán a DSI-s Kerekes Patrik, a második és harmadik táblán a Bajnok SE-s Som Soma és Magyar Gergő, a negyedik táblán a DSI-s Szigeti Gábor szerepelt. A fiúk végig versenyben voltak az éremért, de végül a továbbjutó negyedik helyet szerezték meg. Külön dicséretet érdemel Magyar Gergő, mivel ő második osztályos tanulóként vállalta a felsősök közötti szereplést. Szakály Balázs edző vezényletével nevezett a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon felsős fiú csapata, viszont a betegségek eléggé megkurtították a csapatot, csak három résztvevővel tudtak kiállni, amiből egy résztvevőt az alsósok kölcsönöztek. A csapat tagjai: Papp Bálint, Bodolai Zoltán és Tompa Levente voltak. Leventét nagy dicséret illeti, mivel ő is harmadikos alsósként vállalta a felsősök közötti szereplést.

A továbbjutóknak gratulálok a szép szerepléshez, a többiek pedig ne csüggedjenek, folytassák az edzésmunkát, mert az előbb-utóbb meghozza majd az eredményét is.

Farkas Ádám (elnök, edző)