Csapat-diákolimpiai összefoglaló Hajdu-Biharból

Február 1-jén, szombaton került megrendezésre a csapat diákolimpia Hajdu-Bihar megyei döntője, ahol a Bajnok Sakkiskolás különítmények 12 résztvevős mezőnyben csatáztak az alsós fiú kategóriában. Nagy reményekkel vágtunk neki a megmérettetésnek, hiszen a „Kis-Kossuth” csapata a városi fordulón első helyet szerzett, és méltán gondoltuk, hogy a megyei döntőn is képes lehet ezt megismételni. Tóth Tomi az első táblán ezúttal sokkal összeszedettebben játszott, mint a városi fordulón, 7 játszmából elért 4 pontja nagyon szép teljesítmény. Schwarczenberger Csongi kissé álmosan kezdte a versenyt, és tőle szokatlan módon két vereséggel indított. Utána viszont nem kegyelmezett, hátralevő játszmáit megnyerte, így az elért 5 ponttal jelentősen hozzájárult csapata előkelő helyezéséhez. Testvére, Gabi ezúttal is brillírozott a harmadik táblán, és bár két vereség most becsúszott neki, a megszerzett 5 ponttal elégedett lehet. A csapat legjobb pontszerzője a negyedik táblán Hollósy Alexander lett 6 ponttal, aki kiegyensúlyozott, jó játékot mutatott. Bár a csapat kiemelkedett a mezőnyből, ezúttal méltó vetélytársra lelt a hajdúböszörményi Baltazár Dezső Általános Iskola együttesében. A verseny az ő versenyfutásukról szólt végig, egymás elleni eredményük döntetlennel zárult. A hajrá végül a böszörményieknek ment jobban, így megérdemelten állhattak fel a dobogó legfelső fokára, azonban a „Kis-Kossuth”-osoknak se lehet oka panaszra, hiszen messze debreceni vetélytársaik fölé emelkedtek.

Az ezüstérmes "kiskossuthosok"

Az ezüstérmes “kiskossuthosok”

A Gönczy-sek is kitettek magukért, összeszokott, jó csapatot alkottak. Külön dícséret illeti harmadik táblásukat, Szűcs Patrikot, aki betegen is vállalta a játékot, nem akarván cserbenhagyni csapatát. A józsai fiúk megismételték városi teljesítményüket, újonc csapatként a középmezőnyben, 6. helyen végeztek, ezzel méltón képviselték iskolájukat.

A Gönczy-s különítmény

A Gönczy-s különítmény

Tanítványunk, Bodnár Péter is kimagasló formában volt az Árpád Vezér Általános Iskola második táblásaként. 7/5 pontot szerzett, erős ellenfelek ellen játszva. Sajnos Peti iskolájának egyedüli csapattagjaként tanul a Bajnok Sakkiskolánál, így kizárólag az ő felkészülését tudtuk irányítani.

A verseny üde színfoltja volt új támogatónk, a Kovács és Szalay Sütőipari Kft. felajánlása a verseny résztvevői számára. A gyermekek nem maradtak éhesek, mindenkinek jutott a finomságos Smile palacsintából. Ezúton is köszönjük a nagyvonalú gesztust!

Szabó Balázs (alelnök, sakkoktató)