Bajnok Kupa – Jászberény

A Bajnok Sakkiskola Sportegyesület szervezésében április 13-án, immár második évben került megrendezésre gyermek sakkverseny Jászberényben, melynek helyet idén is az Angyalkert óvoda biztosított számunkra. Tavaly még csak óvodás elmebajnokságot szerveztünk, idén viszont már alsó tagozatos iskolásokkal is bővült a verseny, ahol összesen 67 nebuló mérhette össze sakktudását.  A versenyre Hatvanból, Jászfényszaruról, Nagykátáról, Jánoshidáról, Vámosgyörkről és Atkárról is szép számban érkeztek gyerekek, ami nem véletlen, hiszen egyesületünk Debrecen és Budapest után a Jászberény-Hatvan-Gyöngyös régióban is célul tűzte ki a sakkélet fellendítését.

DSC01134

A versenyen 2*15 perc gondolkodási idővel gazdálkodhattak a gyerekek és körmérkőzéses rendszerben mérhették össze játékerejüket, különböző tudásszintű óvodás és iskolás csoportokban.

DSC01142

A versenyt a gyerekek nagyon élvezték és távozáskor örömmel az arcukon, fülig érő mosollyal távoztak és már nagyon várják a következő sakkversenyt (amely a tervek szerint ősszel, Hatvanban kerül megrendezésre). Mindenkinek szívből gratulálunk! Hajrá Bajnokok!

EREDMÉNYEK:

OVI-1 (7 fordulós)

1. helyezett Bencsik Máté Jászberény – Központi ovi 6,5 pont
2. helyezett Muhari Kornél Jászberény – Kuckó ovi 6 pont
3. helyezett Csányi Nóra Jászberény – Központi ovi 5 pont

OVI-2 (5 fordulós)

1. helyezett Hinkelmann Norbert Hatvan – Geszetnyéskert ovi 5 pont
2. helyezett Szujer Ádám Hatvan – Geszetnyéskert ovi 3 pont
3. helyezett Nagy Benedek Nagykáta – III.-IV. telephely ovi 2,5 pont

OVI-3 (5 fordulós)

1. helyezett Berkó Dániel Jánoshida – Napsugár ovi 4,5 pont
2. helyezett Szabó-Czuczi Gergely Zoltán Nagykáta – Hétszínvirág ovi 3,5 pont
3. helyezett Tóth Máté Nagykáta – III.-IV. telephely ovi 3,5 pont

OVI-4 (5 fordulós)

1. helyezett Kelemen Márton Zsolt Hatvan – Napsugár ovi 5 pont
2. helyezett Nagy Barnabás Jászberény – Szivárvány ovi 4 pont
3. helyezett Habó Janka Hatvan – Vörösmarty téri ovi 2 pont

OVI-5 (5 fordulós)

1. helyezett Bozsik Áron Vámosgyörk – Tulipán ovi 4,5 pont
2. helyezett Bajor Bence Jászberény – Angyalkert ovi 3,5 pont
3. helyezett Berényi Bence Jászfényszaru – Napfény ovi 3 pont

SULI-1 (7 forduló)

1. helyezett Szeremi Dániel Jászberény – Nagyboldog isk 6 pont
2. helyezett Solti Marcell Jászberény – Fürkész óvoda 6 pont
3. helyezett Baumgartner Zsolt Hatvan – Kodály Zoltán 4 pont

SULI-2 (7 forduló)

1. helyezett Hovancz Gellért Atkár – Petőfi Sándor 6,5 pont
2. helyezett Szebenyi-Kis Dominik Jászberény – Nagyboldog isk 5 pont
3. helyezett Mászáros Ádám Jászberény – Bercsényi 4,5 pont
4. helyezett Torma Nimród Jászberény – Nagyboldog isk 4,5 pont

SULI-3 (7 forduló)

1. helyezett Baranyi Martin Jászberény – Bercsényi 6,5 pont
1. helyezett Kovács-Szűcs Zsolt Jászberény – Nagyboldog isk 6,5 pont
2. helyezett Soós Máté Hatvan – 5. számú iskola 4 pont
3. helyezett Pap Márton András Jászberény – Nagyboldog isk 3,5 pont
4. helyezett Péhli Márk Atkár – Petőfi Sándor 3,5 pont

SULI-4 (7 forduló)

1. helyezett Varga-Lapu Orsolya Vámosgyörk – Visontai 7 pont
2. helyezett Szabó Bence Jászberény – Nagyboldog isk 6 pont
3. helyezett Boros Sándor Jászberény – Nagyboldog isk 5 pont

SULI-5 (5 forduló)

1. helyezett Pszaltisz Dániel Jászberény – Nagyboldog isk 4 pont
2. helyezett Ali Kristóf Jászberény – Bercsényi 3 pont
3. helyezett Kádár Erik Vámosgyörk – Visontai 2,5 pont
3. helyezett Nagy-Varga Viktor Jászberény – Bercsényi 2,5 pont